Eger Travel Portál
Hévíz - Kővirág Apartman
Tihany Travel Portál

Kékszalag

A „Kékszalag” verseny a legnagyobb hagyománnyal rendelkező tókerülő vitorlásverseny a Balatonon, az első versenyt 1934-ben rendezték.
Útvonala: Balatonfüred – Balatonkenese – Tihany – Keszthely – Balatonfüred, távja kb. 160 km.

A második világháború óta a verseny kétévente került megrendezésre, a Magyar Vitorlás Szövetség döntése értelmében a balatoni szalagversenyek ezentúl minden évben „Kékszalag” elnevezéssel kerülnek kiírásra.

A verseny kb 300  hajóból álló mezőnye kb.1500  vitorlázóval a fedélzeten 2008 július 18-án reggel 9.00 órakor rajtol el a balatonfüredi móló előtti vízterületről. A verseny még a győztesek számára is tovább tarthat 24 óránál.

A nézők számára óriási újdonság, hogy a hajók közvetlenül a nézők előtt vonulnak el a rajt felé, s így a mólón lévő műsorvezetőnek lehetőséget adnak arra, hogy egyesével és név szerint bemutassa őket.

A rajtvonalat, amely a versenyrendezőségi hajó sárgazászlós árboca és egy felfújható sárga bója közti képzeletbeli egyenesen húzódik, a rendezők igyekeznek úgy elhelyezni, hogy azt a mólóról a nézők jól láthassák. A rajt előtt 10 illetve 5 perccel lövéssel és zászlójelzéssel figyelmeztetik a hajókat. A rajtot az összes zászló bevonása és ugyancsak egy lövés jelzi. Innentől pedig „a kocka el van vetve” és kezdetét veszi a vetélkedés…

A verseny ünnepélyes és nyilvános díjkiosztójára július 20-án vasárnap 12 órakor kerül sor a balatonfüredi móló bejáratánál lévő színpadon.

Kapcsolódó kiegészítő programok:
A verseny közel két napig egyfolytában tart a vízen. Az érdeklődők a parton és vízen egyaránt nyomon követhetik a Kékszalag legizgalmasabb pillanatait:
- Nézőhajók indulnak a Balaton több pontjáról
- Vitorlás téren két óriás kivetítőn folyamatosan láthatóak a verseny történései
- On-line közvetítés négy napon keresztül (www.kekszalag.hu www.hunsail.hu)

Balatonfüred - Kékszalag Balatonfüred - Kékszalag Balatonfüred - Kékszalag

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
Sze Cs P Szo V

Balaton

Balaton Travel Portál

Utazási videók Powered by Hévíz és térsége - www.heviz-info.hu Trogir.eu Tengerpartok.hu