Szabadidő
Kiserdő
Kiserdő
Kiserdő
A 71 számú főút (Petőfi Sándor utca), Séta utca, Táncsics Mihály utca, Zsigmond utca által határolt területen, a Szívkórház felett terül el a kiserdő. A 10 hektáros, helyi védettség alatt álló parkot a város tüdejének is nevezik.
Alsó részét 1792-ben, felső részét 1878-ban telepítették. [inset side="left" title="Megközelítése"]
Alsó részét 1792-ben, felső részét 1878-ban telepítették. [inset side="left" title="Megközelítése"]
[/inset]Itt található az egykori magyar játékszín, a dunántúli első kőszínházának hat megmaradt oszlopa.
A Fenyvespark néven is ismert terület Balatonfüred központjában, a Gyógy tér mögött terül el. Az 1800-as évek közepétől az első világháborúig egymást követően két nyári színkör is működött itt. Bár Fürednek 1831-től volt állandó kőszínháza, az épület azonban nagyon levegőtlen volt, ezért nyári játszóhelyet is létesítettek. A legtöbbet Latabár Endre és Molnár György társulatai szerepeltek itt.
1958 őszén a Kiserdő egy emelkedésén, a teniszpályák szélén kialakított félkör alakú helyen, az egykor itt állt két egymást követő nyári színkör közvetlen közelében állították fel a reformkorban létesített füredi kőszínház megmaradt, annakidején Festetics László által adományozott oszlopait. A hat oszlop tetejét pergolaszerűen képezték ki, s a harmadik és negyedik oszlop között emléktáblát helyeztek el.